Oldalak

2013. június 25., kedd

Ribizlis túrókocka




Ribizlis túrókocka

Hozzávalók:
Piskótához:
  • 3 db tojás
  • 6 ek cukor
  • 6 ek liszt
  • fél cs sütőpor
  • fél dl olaj
  • 3 ek langyos víz
  • 2 ek kakaópor
Töltelékhez:
  • 25 dkg túró
  • 4 ek cukor
  • fél citrom héja
  • 2 dl habtejszín
  • 1 tasak zselatin fix
  • 10-15 dkg ribizli
  • 1 csomag expressz piros tortazselé
Elkészítése:
A szokásos módon piskótát készítünk. A tojások sárgáját kikeverjük a cukorral, a fehérjét habbá verjük. A lisztes sütőporos keveréket hozzáadjuk a tojássárgához és beleforgatjuk a habot óvatosan.
Megsütjük hőlégkeverésen kb 170 fokon tűpróbáig egy kisebb tepsiben.
A túrót villával áttörjük, hozzáadjuk a cukrot és citrom héját. Az expressz zselatinport beleöntjük és a tejszínt is.
Ekkor kemény habbá verjük és kész is. Az expressz zselatin előnye, hogy nem kell főzni, csak hidegen belekeverni a túróba.
A kihűlt piskóta tetejére kenjük a krémet. Míg elkészítjük a zselét tegyük hűtőbe.
Az expressz tortazselé előnye, hogy szintén nem kell főzni, csak forró vízzel leönteni és kész is.
A túró tetejére tesszük a ribizli szemeket és a tortazselével középről kiindulva egyenletesen öntsük le.
Amint megdermed lehet is tálalni.
Ribizlis túrókocka recept fotó

Tojásos szendvics

Tojásos szendvics sütőben

Hozzávalók:
  • 6 szelet kenyér
  • 2 tojás
  • 2 kk mustár
  • 1 fej piroshagyma
  • 3 kk kenősajt
  • 2 ek ketchup
  • só, bors
Elkészítése:
A 2 tojást megfőztem, közben megpucoltam és felaprítottam a hagymát! A tojást megpucoltam és egy nagyobb edényben villával összetörtem, majd belekevertem a felaprított hagymát, kenősajtot, mustárt, sót, borsót, végül pedig ketchupot. (apróra vágott füstölt kolbászt is lehet keverni bele, jó ízt ad) Fontos, hogy a massza ne legyen túl híg.
A tepsit kevés olajjal kikentem, majd a kenyérszeleteket a masszával megkentem, belehelyeztem a tepsibe és mehet is a sütőbe. Kb 20 percet lehet hagyni. Én egy kicsit megfeledkeztem róla, de ennek ellenére finom lett, nem sült oda. Tojásos szendvics sütőben recept fotó
Tojásos szendvics sütőben recept fotó
Küldte: SzaboKatalin

2013. június 24., hétfő

Savanyúság


Mindentbele 24 órás savanyú

Hozzávalók

2,5 kg káposzta
2 kg uborka
2 kg paprika minél vegyesebb színű a paprika,annál gusztusosabb a savanyúnk
1 kg vöröshagyma
3 szál sárgarépa
1 fej karfiol kis fej
10 dkg só
40 dkg cukor
6 dl ecet 10 %-os
1 evőkanál szalicil
1 kiskanál borkénpor

Elkészítés

A hozzávalókat megmossuk és felszeleteljük, vagy ha van zöldséggyalunk akkor azzal legyaluljuk.
Mikor minddel kész vagyunk, akkor még "szárazon" egy nagy tálban összekeverjük.
Erre rárakunk 10 dkg sót, 40 dkg cukrot, 6 dl 10 %-os ecetet, 1 ek szalicilt, 1 kk borkénport, majd jól átkeverjük, kézzel. Másnapra bőséges levet enged és kész, akár lehet is enni.

Tipp: Kis adagokban akár üvegbe is rakhatjuk, vagy műanyag, fedeles, zárható, csalamádés vödörbe is tehetjük.

Mézes-mogyorós sportszelet

Mézes-mogyorós sportszelet recept
Hozzávalók:

20 dkg Rama margarin
50 dkg kekszreszelék
3 ek kakaó
1 meggybefőtt
1 cs mézes mogyoró
25 dkg porcukor

Elkészítése:
A darált kekszhez öntjük a meggylevet, leturmixolt meggyet, kakaót, Rama margarint, porcukrot. Jól összedolgozzuk és egy celofánnal kibélelt tepsibe öntjük. Jól belenyomkodjuk a tepsibe. A tetejére szórjuk a mézes mogyorót és a tepsi szélén lelógó fóliát ráhajtjuk a tésztára és annyira nyomkodjuk a tésztába, hogy épphogy kilátszódjon a mogyoró. A tetejét leöntjük csokiöntettel. Pár órára a hűtőbe tesszük.

2013. június 23., vasárnap

Meggyes pite

Meggyes pite


Tésztához:
  • 40 dkg liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 20 dkg vaj
  • 2 tojás sárgája
  • 1 dl tejföl
  • 4 evőkanál cukor
  • ½ citrom reszelt héja és leve
  • 1 csipetnyi só
Töltelékhez:
  • 1 kg kimagozott meggy
  • 15 dkg cukor
  • fahéj
  • szóráshoz: zsemlemorzsa
Tetejére: 1 tojásfehérje
Elkészítése:
A sütőporos, szitált lisztet elmorzsoljuk a vajjal, hozzáadjuk a többi adalékot, és annyi tejfölt, hogy jól nyújtható tésztát kapjunk.
Két cipót formálunk, és legalább fél órán keresztül hideg helyen pihentetjük.
A cipókat két lapra nyújtjuk, az egyiket kikent, lisztezett, közepes méretű tepsibe fektetjük.
Megszórjuk zsemlemorzsával, és egyenletesen elterítjük rajta a cukorral elkevert, fahéjjal ízesített tölteléket.
Befedjük a másik lappal, felvert tojásfehérjével megkenjük, és csak ezután szurkáljuk meg villával, hogy a keletkezett gőz szabadon el tudjon a sütés során távozni.
Előmelegített, közepes hőmérsékletű, 190 °C – os sütőben, kb. 40 perc alatt szép pirosra kisütjük.
Esetleg más gyümölccsel is el lehet készíteni.
Meggyes pite  recept fotó

2013. június 22., szombat

Csokis kekszes süt

Csokis kekszes édesség

Hozzávalók:
  • 3 csokis pudingpor
  • 9 dl tej
  • 6 evőkanál cukor
  • 1.5 dl tej
  • Rum aroma
  • 2 teáskanál porcukor
  • 1 csomag háztartási keksz
Elkészítése:
A 1.5 dl tejet összekeverjük a porcukorral és ízlés szerinti rum aromával. Egy jénai tálba, vagy valamilyen forma aljára sorban kekszeket helyezünk, és meglocsoljuk a 1.5 dl rumos-cukros tej felével. Utána a maradék kekszet egy külön kis tálba tesszük és azt is beáztatjuk a megmaradt ízesített tejbe.
A pudingport a tejjel és a cukorral sűrűre főzzük és még forrón a felét ráöntjük a jénai tálba helyezett kekszre. Ennek a tetejére rakjuk a többi beáztatott kekszet, majd ismételten ráöntjük a maradék pudingot. Elsimítjuk a tetejét és miután kihűlt 2-3 órára, akár egy éjszakára, hűtőbe tesszük, majd felszeljük.
Csokis kekszes édesség recept fotó
Küldte: Kériné Szabó Anikó
Sztori: Időhiánnyal küzdő anyukák, háziasszonyok részére nagyon ajánlom, sőt kezdő főzőcskézők számára is! Egyszerűen elkészíthető, olcsó, nagy tetszést arat minden alkalommal. Aki kóstolta az édességet, az recept nélkül nem ment haza. Gyermekzsúrra tökéletes!

Epres, túrós recept

Epres, túrós hűsítő


  • 1/2 kg eper, vagy bármilyen gyümölcs
  • 250 g túró
  • 3-4 dl tejszín
  • kb. 12-15 db babapiskóta
  • 1 csomag habfixáló
  • cukor
  • vaníliás cukor
  • 1 citrom leve és reszelt héja
Elkészítése:
Az epret megmossuk, lecsepegtetjük, kicsumázzuk, félbevagdossuk. A túrót összetörjük, belekeverjük a citrom levét és héját, a vaníliáscukrot (esetleg még lehet bele tenni plusz vanília-aromát, vagy vaníliarúd kikapart belsejét), és sót (figyelem, akkor lesz íze a túrónak, ha több sót teszünk bele, mint amit elsőre gondolnánk! – nagyjából 2 nagy csipet elég.). A tejszínt felverjük a habfixálóval (annak használati útmutatója alapján) majd óvatosan beleforgatjuk a túróba. Egy nem túl nagy (de mély) tálba lerakunk egy réteg babapiskótát, arra rászemezgetjük az eper felét, majd a krém nagyjából felét rásimítjuk. Ismét babapiskóta, majd a maradék krém, a tetejét pedig a maradék eperrel díszítünk. Nehéz kivárni, de nagyjából fél-1 nap hűtőben történő érlelés után lesz igazán finom (amikor a babapiskóta kellően megpuhul, a krém meg összeáll).
Epres, túrós hűsítő recept fotó

Gyümölcsös pite


Gyümölcsös pite 


Gyümölcsös pite á la Teri
  • előkészület:
  • sütés:
hozzávalók 10 főre
  • 20 dkg cukor
  • 15 dkg Rama
  • 2 tojás
  • 25 dkg liszt
  • 1 cs sütőpor
  • 1,5 dl tej
  • gyümölcs ( meggy / cseresznye/ ribizli / alma/ körte)


A gyümölcs telente általában egy üveg lecsöpögtetett meggybefőtt, illetve nálunk házilag eltett cukrozott meggy. Így nyáron kicsit több, mint fél kiló magozott meggyet tettem bele. De akármilyen más gyümölccsel is jó (cseresznye, kis kockákra vágott alma, körte stb. is tökéletes).
Egyik hozzászólónk, Wvica rengeteg verziót kipróbált már nagy sikerrel, ide gyűjtöttem össze az ő ajánlatait:
  • 5 dkg lisztet kakaóra cserélni, tetejére banán.
  • 5 dkg lisztet darált mákra cserélni, tetejére őszibarack (ez meggyel is jó lehet!)
  • 5 dkg lisztet darált dióra cserélni, tetejére fahéjba és vaníliás cukorba forgatott alma
  • tésztába 1 mk fahéj, késhegynyi szegfűszeg, tetejére szilva
  • valamennyi lisztet kakaóra és kókuszra cseréln, tetejére őszibarack
  • 2 mandarin levével lecserélni egyenlő mennyiségű tejet, bele mandarin és 10 dkg étcsoki, tetejére
elkészítés
  1. Kézi habverővel jól összekeverjük a cukrot, a tojást és a margarint.
  2. A sütőporos lisztet és a tejet felváltva hozzákeverjük a masszához.
  3. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük a tésztát.
  4. Kicsit belenyomkodjuk a gyümölcsöt.
  5. Előmelegített sütőben (180 fokon) megsütjük (tűpróba!). Mikor barnul a teteje, akkor jó általában.

2013. június 21., péntek

Eperfagyi

Eperfagylalt recept
Hozzávalók:

5db tojássárgája
10dkg cukor
1cs tejszínhabpor
20dkg eper
2dl tej
Elkészítése:
A tojássárgáját a cukorral gőz fölött sűrűre főzzük. Majd leturmixoljuk az epret, és hozzáadjuk a masszához. A tejszínhabport a tejjel felverjük, és óvatosan a kihűlt masszához adjuk. Majd egy napra a fagyasztóba tesszük, utána fogyasztható.

forrás: http://olcso-receptek.hu/fagylaltok/eperfagylalt/

2013. június 16., vasárnap

Meggyes süti

Hozzávalók:

- 40 dkg liszt, csipet só, 1 cs. sütőpor,
- 20 dkg margarin, 4 tojás sárgája, 5 dkg cukor,
- 1-2 evők. tejföl.
- 1 kg meggy, 5 dkg cukor, 5 dkg darált keksz,
- 5 dkg darált dió,
- pár csepp citromlé, olaj.

Elkészítése:

A lisztbe keverem a sót, a sütőport, és összemorzsolom a margarinnal. Ha már nincs benne nagy csomó, akkor adom hozzá a cukrot, a tojássárgáját, és annyi tejfölt, hogy jól nyújtható, de nem ragacsos tésztát kapjak, amit aztán minimum egy órára berakok a hűtőbe.
A tojások fehérjéjébe csöpögtetek pár csepp citromot, és azok is mennek a hűtőbe.
Ezután kimagvalom a meggyet, és egy tálba összekeverem a cukrot, a darált diót, és a darált kekszet.
Egy 23x36-cm-es tepsit kikenek olajjal, és félreteszem.
A tésztámat kinyújtom, és belerakom a tepsimbe, és a sütőmet bekapcsolom 180 fokra.
A kekszes-diós keverék 2/3-ával beszórom a tésztám tetejét, és eloszlatom rajta a kifacsart meggyet. A meggy tetejére a maradék darált keveréket, egyenletesen szétszórom. Berakom sűlni, 30 percre.
Közben gőz fölött elkezdem felverni a tojásfehérjéket, ami nekem úgy lett 6 db, hogy volt még kettő lefagyasztva, és azt felengedés után, hozzátettem a 4-hez. (Az eredeti recept csak a 4 fehérjéjét írja !)
Amikor már kezd keményedni, akkor apránként hozzáadom a porcukrot, és jó keményre (túrósra ) verem fel.
Amikor letelt a 30 perc, akkor kivettem a tésztát, levettem a hőt 140 fokra, és a habot rákentem a tészta tetejére.
Így tettem vissza még sülni, amíg nem kezdett barnulni a teteje

Fekete erdő kocka


  • desszert:fekete-erdő-kocka
    Hozzávalók:
    a piskótához: 6 tojás, 6 evőkanál cukor, 5 csapott evőkanál liszt, 1 evőkanál kakaópor, kevés sütőpor; a krémhez: 1 csomag főzős vaníliás pudingpor, 2,5 dl meggylé, 1 dl víz, 25 dkg margarin, 20 dkg porcukor, kimagozott meggy; a habhoz: 2 csomag tejszínhabpor, 3 dl tej, 1 csomag habfix

    Elkészítés:
    A piskótához a tojások fehérjét kemény habbá verjük, félretesszük. A sárgákat kikeverjük a cukorral, a liszthez hozzákeverjük a kakaót és a sütőport, majd lassan a tojásos-cukros masszába keverjük. Ebbe a keverékbe óvatosan, hogy ne törjön össze, beleforgatjuk a tojásfehérjéből vert kemény habot. Előmelegített sütőben sütjük. Ha kész, hagyjuk hűlni.

    Közben a krémhez a vaníliás pudingot a meggylével és a vízzel felfőzzük, ezt is hűlni hagyjuk. A margarint a porcukorral kikeverjük, és a kihűlt pudingos krémhez keverjük, majd a végén ízlés szerinti mennyiségű meggyet keverünk a krémbe. A krémet a piskótára kenjük.

    A tejszínhabport a tejjel először alacsony fokozaton keverjük, egy kis idő elteltével beleöntjük a habfixet, és magas fokozaton keverjük tovább a kívánt állagig. A kész habot a krém tetejére kenjük.

2013. június 14., péntek

Meggyes, saárgabarackos rétes

Ribizlis rétes

Lusta asszony réteséről már biztosan mindenki hallott. A lényege, hogy nagyon gyorsan elkészíthető és a hozzávalókat csak bele kell "dobálni" a tepsibe. Az ismertebb verziója gyümölcs nélkül készül, de manapság már sokféleképpen készítik. 
Hozzávalók: 25 dkg rétesliszt, 22 dkg porcukor, fél csomag sütőpor, 1 citrom reszelt héja, 10 dkg ráma, 50 dkg túró, 1 csomag vaníliás cukor, 2 dl tej, 2 tojás, 1 pohárnyi gyümölcs - ez esetben ribizli
A száraz hozzávalókat összekeverjük (liszt, cukor, sütőpor). Egy közepes tepsiben elmorzsoljuk a vaj felét, erre öntjük a lisztes keverék felét. Erre jön a túró, vaníliás cukor, reszelt citromhéj a ribizli és a maradék vaj. A tetejét a megmaradt lisztes keverékkel fedjük be. Végül a tejet összekeverjük a tojásokkal és azt is a  tepsibe öntjük. Előmelegített sütőben sütjük közepes lángon. 

Epres joghurtos torta

Ha anyukámhoz megyünk, a gyerekek mindig "mamasüti"-t ( nagyoncsokis piskóta, házi barackdzsem, tejszínhab, és kész is) rendelnek ( és rántott húst, természetesen)  de most mi vittük a sütit:  a szülinapjára ezt a tortát. Arra figyeltem főleg, hogy ne valami  nagyoncsokis-vajas-tejszínes cucc legyen, mert az ünnepelt az olyanokat a diétája miatt nem bírja - el is fogyott pillanatok alatt ez a könnyű kis torta :).
Hozzávalók: (18-20 centis formához, kb 10-12  szelethez)
5 tojás
5 ek.cukor
8 dkg liszt
2 dkg darált mandula
2 dkg olvasztott vaj
A tojásokat kézi mixerrel 10 perc alatt sűrű, világos, krémes habbá kevertem a cukorral,beleszitáltam a lisztet és a mandulát, beleforgattam óvatosan, hogy egynemű legyen, majd ugyanígy belekevertem a vajat is.
Két részletben, sütőpapírral bélelt aljú kapcsos formában  sütöttem meg: először a tészta 2/3-át, után a maradék egyharmadot.
A sütőt 175 fokra vettem, a sütési idő 10 perc volt a vékonyabbik, 15 a vastagabbik lapnál. A nyitott sütőajtóban, még a rácson  hűtöttem langyosra a piskótát.
A vastagabbik lapot kétfele vágtam.
- az epres joghurtkrémhez:
4 doboz 1,4%-os joghurt,  lecsöpögtetve : 35 dkg sűrű joghurt
50 dkg eperpüré (átpasszírozott, kb 70 dkg eperből)
7 dkg porcukor
2 ZselatinFix
A lecsöpögtetett ( fél óra, mondjuk, amíg sül a piskóta) joghurtot és az epret kézi mixerrel kissé felvertem, és elfeleztem. Az egyik feléhez hozzáadtam az egyik  ZselatinFix-et, majd a cukor felét.Ez lett az első réteg, ezután a tejszínréteg jött, tehát a másik fele még a másik Zselatinfix és a cukor másik fele nélkül várakozott, míg sorra nem került ugyanígy, a kötelező hűtések után legfelső rétegként.
Eléggé aggódtam, mivel még sosem dolgoztam Zselatinfix-szel (és nem is akartam, de kies városunkban péntek délután 2 boltban se volt semmilyen fajta zselatin, se lap, se por...), és kétségeim voltak, hogy köt meg, és milyen arányban jó használni, de pozitív csalódás volt, teljesen habszerű, laza, mégis megállós volt a tölteléke a tortának tőle.
-tejszínréteghez:
3 dl tejszín
1 zselatinFix
2 dkg porcukor
 A felvert tejszínhez tettem a többi hozzávalót az utasítás szerint.
-eperdzsem
- külsőleg:
2 deci tejszín
2 tk. porcukor
1 habfix
A kapcsos formába visszarakva rétegeztem: piskóta, eperdzsem, az eperkrém fele, 1 óra hűtés, piskóta, eperdzsem, tejszínhab, egy óra hűtés, piskóta, eperdzsem, az eperkrém másik fele. A 20-as tortaformámat, ami 7 cm
 másik fele. A 20-as tortaformámat, ami 7 cm magas,  körben meg is kellett picit támogatni, annyi krém lett; éjszaka a hűtőben hűlt - majd kiválóan bírt 80 kilométert a kocsi csomagtartójában.
A formából kivéve kapta meg az oldala a tejszínborítást.

Keksztorta sütés nélkül

Keksztorta sütés nélkül


  • 1 mandula aroma
  • 1 rumaroma
  • 1 vanília aroma
  • 30 dkg porcukor
  • 4 evőkanál kakópor
  • 10 dkg csoki
  • 60 dkg darált keksz
  • 25 dkg Rama margarin
  • 3 dl langyos tej
Elkészítése:
A darált kekszet összekeverjük a porcukorral, a lágy Rama margarinnal és a langyos tejjel. A masszát kétfelé vesszük. Az egyik felébe keverjük a kakaóport és a rumaromát, valamint a vanília aromából ízlés szerint. A másik feléhez a mandulaaromát adjuk hozzá. Egy tortaformába belesimítjuk először a kakaósat, majd arra a mandulásat. A tetejét olvasztott csokoládéval vonjuk be. 2 órára hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen.
Keksztorta sütés nélkül  recept fotó

Cseresznyés muffin


Cseresznyés muffin 


Cseresznyés muffin Napfény és fűszer-től
  • előkészület:
  • sütés:
hozzávalók 6 főre
  • 2 tojás
  • 1 dl tej
  • 1 dl natúr joghurt
  • 0,75 dl olaj
  • 1 tk vanília kivonat
  • 32 dkg liszt
  • 3 tk sütőpor
  • 1/4 tk szódabikarbóna
  • 1/4 tk só
  • 1/2 tk fahéj
  • 10 dkg barna cukor
  • 20 dkg kimagozott cseresznye
  • 5 dkg csokilencse



story
Egy könnyű, gyors muffin reggelire vagy uzsonnára.:)
hirdetés
egyéb elnevezések
csokilencsés cseresznyés muffin, muffin cseresznyével, fahéjas-csokis cseresznyés muffin
elkészítés
  1. A sütőt 180 C-ra előmelegítjük.
  2. Külön tálkába összekeverjük a tojást, a tejet, a joghurtot, az olajat és a vaníliát.
  3. Másik tálba a lisztet, sütőport, szódabikarbónát, sót, fahéjat, és cukrot.
  4. Majd a száraz összetevőkhöz öntjük a "nedves" keveréket, és tessék-lássék módra összekeverjük.
  5. Legvégül hozzákeverjük a cseresznyét és a csokilencsét.
  6. Kapszlikkal bélelt muffin formába kanalazzuk a masszát, és 20 perc alatt megsütjük.
  7. Rácsra téve hagyjuk kihűlni.

2013. június 13., csütörtök

Lángos

Lángos
Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • 1,5 teáskanál só
  • 2 dkg élesztő
  • 1+2 dl langyos víz vagy tej
  • 1 teáskanál cukor
  • olaj a sütéshez

Futtasd fel az élesztőt: 1 dl langyos tejet keverj össze a cukorral, morzsold bele az élesztőt, és keverj bele 1 evőkanál lisztet. Tedd langyos helyre, és takard le.
A lisztet a sóval szitáld bele egy nagy tálba, mélyíts egy gödröt a közepébe, és ide öntsd a felfuttatott élesztőt. Kézzel vagy robotgéppel keverd, miközben apránként hozzáadod a maradék folyadékot. Addig dagaszd, míg hólyagos, közepesen lágy tésztát kapsz. Hintsd meg kevés liszttel, takard le, és hagyd kelni meleg helyen a duplájára (kb. 45-60 perc).
Ezután olajos kézzel formázz kis gömböket a tésztából, helyezd őket egymás mellé lisztezett felületen, megint takard le, és hagyd 20 percig még egyszer megkelni.
Egy nagy edénybe önts bőségesen olajat, forrósítsd fel, majd a gombócokat olajos kézzel húzd szét lángos formájúra. Süsd ropogósra mindkét oldalukat. Csöpögtesd le a felesleges olajat a lángosokról papírtörölközőn, és kínáld forrón fokhagymával, sajttal, tejföllel, sóval.

Burgonyás lángos

Hozzávalók:
  • 25 dkg finomliszt
  • 25 dkg főtt, még meleg áttört burgonya
  • 1 egész tojás
  • 1,5-2 dl tej
  • 1 teáskanál cukor
  • 2 dkg élesztő
  • 1 evőkanál olaj
  • 1,5 teáskanál só
  • olaj a sütéshez

Az élesztőt az előzőeknek megfelelően futtasd fel.
Az áttört burgonyához keverj egy kevés meleg tejet, szitáld rá a lisztet és a sót, öntsd hozzá a felfuttatott élesztőt és a tojást. Dagaszd össze robotgéppel, miközben még apránként öntöd hozzá a maradék tejet. A végén add hozzá az evőkanál olajat. Közepesen lágy tésztát kell kapnod. Keleszd meleg helyen fél órán keresztül, majd nyújtsd ki másfél centi vastagra, és egy pohár segítségével szaggasd ki. Megint pihentesd 20 percig, majd forró, bő olajban süsd aranybarná

Karnevál szelet


Karnevál szelet
Alap: 5 vagy 6 tojásból piskóta, attól függően milyen magasra szeretnéd a sütit.
Krém: 2 dl tejet, 3 tojássárgáját, 1 csom. van. cukrot, 2 kanál vaniliás pudinggal ( kb. fél tasak)sűrű krémmé főzünk.
20 dkg vajat 20 dkg porcukorral habosra kikeverünk és ha a krém kihűlt hozzákeverjük és a piskótára kenjük. ( én egy kicsit visszatettem a hűtőbe a kenés előtt, hogy jobb állaga legyen)
Máz: 3 tojás fehérjét 20 dkg porcukorral gőz fölött sűrű habbá verjük és a krémre kenjük, tetejére csokit reszelünk.
Nem árt ha fél napot szikkadni hagyjuk hűvös helyen(jobban szeletelhető)

Kefíres kakaós kocka

Kefíres-kakaós kocka 


Kefíres-kakaós kocka
  • előkészület:
  • sütés:
hozzávalók 8 főre

Emeletes sportszelet

Emeletes sportszelet

Hozzávalók:
Tészta:
  • 37 dkg liszt
  • 5 dkg zsír
  • 12 dkg porcukor
  • 2 ek kakaópor
  • 1 egész tojás
  • 1/2 csomag sütőpor
  • 1 csapott ek szódabikarbóna
  • kevés tej
Krém:
  • 8 dl tej
  • 10 dkg liszt
  • 25 dkg porcukor
  • 1 kocka Rama margarin
  • 1 rumaroma
Máz:
  • 5 dkg Rama margarin
  • 3 ek tej
  • 15 dkg porcukor
  • 2 ek kakaópor
  • 3 sportszelet
Elkészítése:
A tészta hozzávalóit kevés tejjel összegyúrjuk, hogy jól nyújtható legyen. 4 részre osztjuk, és lapokat sütünk. A krémhez a tejben simára keverjük a lisztet, és felfőzzük, majd hűtjük. A Rama margarint a porcukorral habosra keverjük, majd a kihűlt, főtt krémmel összekeverjük, és hozzáadjuk a rumaromát. A lapokat megtöltjük a krémmel. A mázhoz a Rama margarint felolvasztjuk, hozzáadjuk a porcukrot, a tejet, a kakaóport, és felfőzzük alacsony hőfokon, nehogy megégjen. Beletördeljük a sportszeleteket, és addig keverjük, amíg felolvad. A langyosra hűlt mázat rákenjük a tésztára, és hűtőbe tesszük. Másnap szeleteljük.
Emeletes sportszelet recept fotó
Küldte: Burázs Györgyné

2013. június 12., szerda

Rétes


Flódnis tekercs recept


Flódnis tekercs
  • előkészület:
  • sütés:
hozzávalók 6 főre
Mákos töltelékhez:
  • 100 g darált mák
  • 100 ml víz
  • 1 ek édesítőszer (vagy ízlés szerint cukor)
  • citromhéj ízlés szerint
  • szilvalekvár (cukormentes)
Diós töltelékhez:
  • 100 g darált dió
  • 100 ml víz
  • 1 ek édesítőszer (vagy ízlés szerint cukor)
  • citromhéj ízlés szerint
  • szilvalekvár (cukormentes)
Almás töltelékhez:
  • 3 db alma lereszelve
  • 1 ek édesítőszer (vagy ízlés szerint cukor)
  • citromlé és citromhéj
  • fahéj ízlés szerint
Továbbá:
  • tojássárgája a lekenéshez


elkészítés
  1. Elkészítjük a töltelékeket: a vizet az édesítőszerrel (vagy cukorral) feltesszük forrni. Hozzáadjuk a mákot, a reszelt citromhéjat, átkeverjük, egyet forralunk rajta, majd levesszük a tűzről. Hagyjuk kihűlni.
  2. A diós tölteléket is így készítjük el, vizet az édesítőszerrel (vagy cukorral) feltesszük forrni. Hozzáadjuk a diót, a reszelt citromhéjat, átkeverjük, egyet forralunk rajta, majd levesszük a tűzről. Hagyjuk kihűlni (ha nagyon híg lenne a töltelék, keverhetünk hozzá 1-2 evőkanál zabpehelylisztet).
  3. A reszelt almát az édesítőszerrel (vagy cukorral), citromlével, citromhéjjal és a fahéjjal megdinszteljük. Hagyjuk kihűlni.
  4. A leveles tésztát három egyenlő részre osztjuk.
  5. Hosszában kisodorjuk mind a három részt. Az első részt lekenjük szilvalekvárral, rátesszük a diós tölteléket, felcsavarjuk.
  6. A második részt lekenjük szilvalekvárral, rátesszük a mákos tölteléket, feltekerjük.
  7. A harmadik részt az almás töltelékkel töltjük meg, feltekerjük.
  8. A három vékony tekercset egybefonjuk. Felvert tojássárgájával lekenjük, majd előremelegített sütőben készre sütjük.

Meggyes piskóta


Hozzávalók:
  • 4 db tojás
  • 8 evőkanál liszt
  • 8 evőkanál cukor
  • 2 kiskanál sütőpor
  • 1 kg magozott meggy
  • fél liter tejszín
  • 1 cs vanília krémpor
Elkészítés:
A 4 db tojást habosra keverem a cukorral ezután kis adagokban beleszitálom a sütőporral elkevert lisztet, lazán összedolgozom, és sütőpapírral bélelt tepsibe öntöm. A meggyet kimagozom megmosom lecsepegtetem (pár szemet félre teszek a díszítéshez) majd a tésztás tálba öntöm, adok hozzá 1 evőkanál lisztet 1 evőkanál cukrot jól összekeverem és a piskótára szórom. 15-20 perc alatt 190 fokon megsütöm. Közben a tejszínt kikeverem a krémporral, a kihűlt piskótát kettévágom, megtöltöm a krémmel és a félretett meggyszemekkel díszítem.
Meggyes piskóta recept fotó

2013. június 11., kedd

Barack mag

barack mag,,,
Hozzávalók:
- 20 dkg porcukor
- 20 dkg dió
- 20 dkg liszt
- 3 kanál kakaó
Ezt összekeverjük, barackformába töltjük, a közepébe nyomunk egy kis mélyedést a tölteléknek.
Töltelék:
- 20 dkg porcukor
- 20 dkg vajjal jól kikeverve, és tetszés szerint aromával ízesítve. A kihűlt barackmag közepébe töltjük, és kettőt összeragasztunk.
Dobozban tárolva 1 hónapig eláll.

2013. június 10., hétfő

Hamis túrós

Hamis túrós

Hozzávalók:
Tésztához:
  • 40 dkg liszt
  • 25 dkg Rama margarin
  • 20 dkg cukor
  • 4 tojássárgája
  • 1 cs sütőpor
  • 1 citrom leve, reszelt héja
  • 1 csipet só
  • fahéj
Krémhez:
  • 5 dl tej
  • 7 ek cukor
  • 2 cs vaníliás puding
  • 4 tojás felvert habja
  • 2 kis tejföl
  • 2 cs vaníliás cukor
  • 1 citrom reszelt héja
  • mazsola
Elkészítése:
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk. A tészta három negyedét lisztezett deszkán kinyújtjuk, tepsibe tesszük. A maradék tésztát félretesszük, mert majd rácsot csinálunk a krém tetejére.
A pudingot megfőzzük a kristálycukorral és a vaníliás cukorral. A felvert tojásfehérjét hozzáadjuk a még meleg pudinghoz, majd óvatosan belekeverjük a tejfölöket, a mazsolát és a citromhéjat.
A krémet ráöntjük a tepsiben lévő tésztára és a félretett tésztával berácsozzuk a puding tetejét. Előmelegített sütőben sütjük, közepes lángon, körülbelül 45 percig.
Hamis túrós recept fotó

Túrótorta eperdísszel


Túrótorta eperdísszel recept


Túrótorta eperdísszel
  • előkészület:
  • sütés:
hozzávalók 6 főre
A tésztához
  • 2 tojás
  • 2 ek cukor
  • 1 vaníliás cukor
  • kevés sütőpor (el is hagyható)
  • fél citrom leve
  • reszelt citromhéj
  • 2 ek liszt
A krémhez
  • 4 tk porzselatin
  • 2 dl víz
  • 8-9 ek kristálycukor
  • 25 dkg tehéntúró
  • 4 citrom leve (ízlés szerint)
  • 4 dl habtejszín






elkészítés
A tészta elkészítése:
  1. Először a tojásfehérjéket kemény habbá verjük.
  2. Aztán a habverővel a sárgájákat a cukorral, a vaníliás cukorral, a sütőporral, a citromlével, a citrom reszelt héjával hólyagosra keverjük – mehet bele közben a liszt.
  3. Ezt követően a masszát a felvert tojásfehérjével is összekeverjük.
  4. Lecsatolható peremű kerek tortaformába rakjuk – a peremet is kenjük meg vajjal, hintsük meg liszttel, ha nem szilikonos a formánk –, és előmelegített sütőben 170-180 fokon kb. 15 percig sütjük.
  5. Amikor megsült, nyissuk ki a sütőajtót pár percre, majd vegyük ki, és rácson hűtsük tovább.
  6. Vegyük ki a formából, a formát mossuk el, a peremét is, ne maradjon rajta tésztamorzsalék.
A töltelék elkészítése:
  1. A hideg vízbe szórjuk bele a zselatint, hagyjuk 10 percig állni, majd adjunk hozzá 4 kanál cukrot, keverjük el, esetleg rövid időre tegyük a mikróba, hogy a cukor felolvadjon, s hagyjuk hűlni.
  2. A túrót villával törjük össze, adjuk hozzá a 4-5 kanál kristálycukrot, a citromlevet – reszelt héj is mehet bele. (Ha túrótortát szeretnénk, csak 1 citrom levét tegyük bele!)
  3. Verjük fel a habtejszínt, s a túrót keverjük össze a zselatinnal, majd a felvert tejszínnel.
  4. A már kihűlt tésztát tegyük vissza a tortaformába, csatoljuk rá a peremet, és öntsük bele a túrós masszát.
  5. Tegyük hűtőbe néhány órára. A tetejét díszítsük