Oldalak

2013. június 1., szombat

Epres pohárkrém

013.06.02.
Készülhet fagylaltból, főzött alapkrémből, hideg alapkrémből, tejszínhabkrémből vagy ezek kombinációjából – a variációk száma szinte végtelen. Némi tészta vagy babapiskóta, krém, gyümölcs, hab, és már mehet is a hűtőbe!
Bármilyen süteményből készülhet pohárkrém változat: csoki pudinggal, meggybefőttel, tejszínhabbal díszítve kinevezhetjük feketeerdő pohárkrémnek, kávés változatot akár tiramisusnak is hívhatjuk.

A diétázók sem maradnak le az élvezetről, ők is készíthetnek pohárkrémet: kevés apróra vágott idény- vagy fagyasztott gyümölcsöt tegyenek a pohárba, öntsék nyakon natúr (esetleg kis mézzel édesített) joghurttal, a tetejét pedig szórják meg müzlivel.


Epres trifle

Hozzávalók:3 szelet eperlekváros piskótatekercs, 5 dl vaníliapuding, 6 evőkanál eper vagy málnalikőr, esetleg cassis (francia feketeribizli likőr), 3 evőkanál porcukor, 40 dkg eper, 3 dl tejszínhab

Elkészítés:Az epret megmossuk, 3 szemet félreteszünk díszítésnek, a maradékot felkockázzuk, majd óvatosan megszórjuk, összekeverjük a porcukorral. Hat pohár aljára fél-fél szelet felkockázott piskótatekercset teszünk, meglocsoljuk egy-egy evőkanál likőrrel. Elosztjuk rajta a vaníliapudingot, rátesszük a porcukorral megszórt epret, majd a tetejére kanalazzuk a felvert tejszínhabot. Végül eperrel díszítjük.

Csokoládés pohárkrém
Hozzávalók:
10 dkg 40%-os csokoládé, 2 dl habtejszín, 2-3 evőkanál tejföl, 3 evőkanál méz, karamellizált szezámmag


Elkészítés:
A csokoládét egy tálba tördeljük, majd vízgőz fölött állandó keverés mellett felolvasztjuk. Amikor már folyékony, levesszük a gőzről, és hozzákeverjük a mézet, majd a tejfölt is.

A habtejszínt kemény habbá verjük, majd óvatosan, apránként a csokoládés masszához keverjük. Végül szintén nagyon óvatosan belekeverjük ízlés szerinti mennyiségben a karamellizált szezámmagot (szezámmag helyett lehet belekeverni pirított mandulaforgácsot).
Tálaláskor fagylaltos kehelybe kanalazzuk, majd a tetejét szintén megszórjuk a szezámmaggal. Rögtön fogyasztható!

Mandulás pohárkrém

Hozzávalók:
2 rúd vanília, 5 dl tej, 6 tojássárgája, 10 dkg cukor, 1 citrom reszelt héja, 10 dkg őrölt mandula, 5 dkg tisztított, pirított, vágott mandula; a díszítéshez: tejszínhab, gyümölcsök

Elkészítés:
A vaníliarudakat hosszában kettévágjuk, belsejüket kikaparjuk, félretesszük. A visszamaradt héjjal felforraljuk a tejet, majd kicsit lehűtjük. A tojások sárgáját fém keverőtálba tesszük, habosra keverjük a cukorral, beletesszük a kikapart vaníliapépet, a citromhéjat, és gyors keverés mellett beleöntjük a tejbe.

Egy lábasban kevés vizet forralunk, arra ültetjük a keverőtálat, és vízgőzön, egyenletes keverés mellett 20-25 perc alatt besűrítjük. Amikor már elég sűrű, belekeverjük az őrölt mandulát. Levesszük a gőzről, és gyakran kevergetve kihűtjük. A kihűlt krémet 4 kehelybe szétosztjuk, és 1-2 órára hűtőbe tesszük. Tálalásnál megszórjuk a pirított mandulával, és tejszínhabbal, gyümölcsökkel díszítve kínáljuk.

Málnás és diós pohárkrém babapiskótával
Hozzávalók:
a diókrémhez: 20 dkg dió, 14 dkg mascarpone, 1,5 dl tejszín, 2 cl diólikőr, 2 tojássárga, 8 dkg cukor; a málnakrémhez: 5 dl tejszín, 22,5 dkg cukor, 6 tojássárga, 2 evőkanál málnalikőr vagy málnapálinka, 10 dkg málna; babapiskóta


Elkészítés:
A diót sütőben megpirítjuk, durvára daraboljuk, pár darabot félreteszünk a díszítéshez. A tojássárgát kikeverjük a cukorral, hozzáadjuk a durvára darabolt diót, a mascarponét, elkeverjük, végül beleforgatjuk a keményre vert tejszínhabot.

Poharakba töltjük, és 1 órát a hűtőben pihentetjük. A málnakrémhez a málnát pépesítjük a cukorral, hozzáadjuk a likőrt vagy a pálinkát, hozzáadjuk a tojássárgákat, végül beleforgatjuk a felvert tejszínt. Poharakba szedjük, és legalább 1 órára a hűtőbe tesszük. A krémeket ropogós babapiskótával kínáljuk.

Részeges madártej pohárkrém
Hozzávalók:
a piskótához: 3 evőkanál liszt, 3 evőkanál cukor, 3 tojás, fél csomag sütőpor; a krémhez és a habhoz: 6 tojás, fél csomag vaníliás vagy tejszín ízű pudingpor, cukor vagy édesítő ízlés szerint, 1 teáskanál vanília aroma, 1,2 l tej; valamint: cherry likőr, kb. 5 dkg őrölt mandula, tejszínhab


Elkészítés:
A piskótához valókat egy tábla rakjuk és a robotgép legnagyobb fokozatán kb. 2-3 percig habosítjuk. Egy 20 centi átmérőjű kivajazott tortaformába öntjük, és közepes lángon aranysárgára sütjük. Az 1 liter tejet a vanília aromával felforrósítjuk. A lángot mérsékelve a cukorral felvert tojásfehérjét beleszaggatjuk úgy, hogy a hab ne főjön, inkább csak dagadjon a tejben. Kb. fél perc után megfordítjuk, újabb fél perc után szűrőedényben lecsepegtetjük. Amennyi tejet enged a tojáshab, azt visszaöntjük.

A tojássárgákat, a pudingport, a cukrot és a 2 dl tejet csomómentesen elkeverjük, és folyamatos keverés mellett (robotgép 1-es fokozat) a forró tejhez öntjük. Kevergetve felforraljuk, majd kihűtjük. A piskótából mintákat szaggatunk. A minták egyik felét előbb cherrybe, majd a mandulába mártogatjuk (bőségesen).

Hozzálátunk a hat nagy pohár megtöltéséhez: a részeges piskótát, a vaníliás krémet és a tojáshabot legalább 2 rétegben egymásra rakjuk. A tetejére a maradék krémet kenjük, 1-1 mintát hagyhatunk díszítésnek. Tejszínhabbal tálaljuk.

Mandarinos-mascarponés pohárkrém gránátalmával
Hozzávalók:
a piskótához: 2 tojás, 2 evőkanál cukor, 2 evőkanál liszt, 1 evőkanál olaj, pici só, 1 citrom reszelt héja; a krémhez: 25 dkg mascarpone, 2,5 dl habtejszín, 8-10 dkg porcukor, 1 csomag vaníliás cukor, 5 db szép nagy mandarin (kb. 60 dkg), 1 db gránátalma, 1 csomag habfixáló, 1 csomag instant zselatinfix, rumaroma, rum vagy narancslikőr; a díszítéshez: 6 kocka étcsoki, 1 kávéskanál olaj, szórócukor


Elkészítés:
A tészta jól összekevert alapanyagaiból egy kisebb tepsiben elterítve pár perc alatt piskótát sütünk, majd még langyosan, hogy ne töredezzen szét, kiszurkáljuk a formákat (köröket a rétegek közé, fenyőket a tetejére). A fenyőket olvasztott csokival megkenjük és dekorcukorral megszórjuk. A tejszínt 2 kanál porcukorral és a habfixálóval kemény habbá verjük, majd mehet a hűtőbe.

Egy nagyobb tálban a mascarponét, a narancshéjat, a cukrokat, pici rummal, a zselatinfix felével és 1 mandarin kifacsart levével géppel jól kikeverjük. (1 mandarint meghagyunk a díszítéshez.) Összekeverjük a már felvert tejszínhabbal, és mehet a hűtőbe. A gránátalmából kikanalazzuk a magokat, és a mandaringerezdeket is óvatosan megpucoljuk a hártyától.

Egy másik tálba facsarjuk a megmaradt 3 nagy mandarin levét, hozzákeverjük a zselatinfix másik felét, és ezt is a hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen. Poharakba rétegezzük a krémet, a gyümölcsöt, a piskótakarikákat, a mandarinzselét, a tetejét pedig a piskótafenyőkkel díszítjük.

Rumos-csokis pohárkrém

Hozzávalók:
1 csomag csokoládé ízű pudingpor, 1 evőkanál liszt, 5 evőkanál cukor, 1 evőkanál kakaópor, 1 liter tej, 12,5 dkg margarin, 1/2 dl rum, őrölt fahéj


Elkészítés:A száraz hozzávalókat összekeverjük, majd felöntjük tejjel, és kavargatva felfőzzük. Ha kész, beletesszük a margarint és a rumot. Vízzel kiöblített poharakba rakjuk, lehűtjük, és tálaljuk. Nagyon finom, ha a krém alá gyümölcsöt, babapiskótát teszünk. A tetejére illik a tejszínhab.

További receptekért kattints a Mindmegettére>>

A Kiskegyed ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és szerkesztőséggel kapcsolatos friss infókért!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése