Oldalak

2013. május 9., csütörtök

Bodza szörp

A hét növénye a BODZA!

Az alábbi tuti receptet kaptuk ma:

Bodza szörp télire (május-júniusban kell eltenni):

3 évad alatt fejlesztettem ki ezt a receptet, most már mondhatom, hogy szinte tökéletes. Én 3 db 5l-es üveget veszek 1 egységnek, mert annak a többszörösét szoktam megcsinálni, hiszen mi egész évben isszuk, de lehet arányaiban kevesebbet is csinálni.
Hozzávalók 3 db 5 l-es üveghez: 8 kg cukor, 9 db citrom, 60g citromsav, 3 kiskanál natrium-benzoát.
Tudom, hogy minden recept azt írja, hogy néhány virág kell egy üvegbe, de NEM! Töménytelen mennyiségű virág kell egy üvegbe. A férjem és a gyerekek szoktak "bodzavadászatra" menni, és legalább 2-3 szatyor bodzát hoznak a 3 üveghez. Annyi kell is bele.

Elkészítése: Egy fazékban karamellizálok 2 kg cukrot, majd ráöntök 3l vizet. Nem kell aggódni, ha hirtelen összeugrik a karamell, majd lassan felolvad. Ezt felforralom. Egy másik fazékban 7l vízhez adok 6kg cukrot, és ezt is felforralom. Amikor kész, akkor összeöntöm a 2 levet. Amíg picit lehűl, addig megmosom a bodzát (nem kell agyon áztatni és mosni!), levágom a virágokat a száráról, majd beleteszem az üvegekbe, úgy, hogy legalább félig legyen minden üveg. Belekarikázom a citromot, beleteszem a citromsavat, a nátrium-benzoátot. Amikor langyosra hűlt a szirup, ráöntöm a bodzára, majd lefedem, és 4 napig így tárolom. 4 nap után leszűröm szűrőn és gézen is, és üvegekbe töltöm. 20 db fél literes üveg kell hozzá.

Tipp: kb. 1/6 arányban kell hígítani, mert nem olyan tömény, mint a bolti műbodza szörpök! Amikor készen van, persze legalább 1 üveggel meg kell kóstolni, ezért sütit is kell sütni mellé...
Télen, amikor isszuk, kancsóban szoktuk hígítani, és én teszek bele egy kis friss citromlevet, úgy még finomabb, és frissebb ízű.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése